Rövid bemutatkozás:20 éves vagyok,van egy csodálatos barátom már lassan második éve együtt vagyunk,vele járok fősulira, a lakóhelyünktől kb 100km-re van a fősuli,úgyhogy kollégiumban éljük a hétköznapjainkat.Utolsó éves vagyok, a barátom pedig első éves, nem én vagyok az idősebb ő az,10 hónap van közöttünk csak most kezdte el a fősulit.Van egy szerető kedves nagy családom, van két gyönyörű unokaöcsém.Imádom az édesapámat rajongásig szeretem, édesanyámat is szeretem, tisztelem, példakép valamilyen szinten.
A külsőm nem egy bombázó alkat, de nem is az ocsmányság szobra vagyok, szóval olyan szürke hétköznapi lány vagyok.Barna hajam van, amely nem derékig érő (de azért jó lenne). A szemem úgy szint barna. A testalkatomat ha valahova be kéne soroljam akkor a husis kategóriába sorolnám,nem vagyok sem kövér sem sovány, nem rendelkezem Nicky Minaj popóval, de azért a barátom véleménye szerint a legjobb rajtam a popóm (ahhoz képest, hogy utálok futni és bármilyen sportot végezni). Görbe lábaim vannak, amellyel már szinte mindenhol elestem csak néhány pl.: lépcső, sima talaj és igen buszról is estem már le.
Nem tartom magam társasági embernek, a barátom előtt volt egy barátnőm, azt hittem ő a legjobb, de amikor összejöttem a barátommal nem volt rá annyi időm amennyit ő szeretett volna és utálja a barátomat így megszüntette vagy megszüntettük a kapcsolatot (magam sem tudom), próbáltam nyáron helyre hozni ezt az egészet, de úgy látszik, csak én voltam intelligens abba a barátságba, mert ő alpári módon elküldött, hogy ne csak akkor keressem ha össze vesztem a pasimmal. ( nem ezért vannak a barátok?!) Vannak barátaim nem sok, talán kettő és a nővéreim, és az anyám nehezen bízom meg emberekben, így ők nem mindent tudnak rólam, de a barátom ő igen. A legjobb barátom és a szerelmem is egyben.
A találkozásunk és járásunk kezdete nem volt éppen zökkenő mentes mint a filmekben, hogy meglátják egymást (a gyönyörű nő és a szívdöglesztő férfi és kezdődik a dolog), nálunk nem, de lehet ezért tudjuk ennyire értékelni egymást.A barátom és két haverja akiket ismertem csak őt nem, eljártak iszogatni, bulizni a helyi szórakozó helyre ( csak szépen fogalmaztam, amúgy egy kocsma, mert más a környéken nincsen) én és az akkori legjobb barátnőm (akiről a fentiekben írtam) elmentünk "bulizni" ( jól szétcsapni magunkat) ugyan arra a szórakozóhelyre.Tisztán előttem van a kép pedig 3 éve volt. (Tudni kell rólam, hogy akkoriban ért egy "szerelmi csalódás" (nem nevezném szerelemnek, de az akkori kis butus eszemmel azt hittem az) a legjobb fiú barátomba szerettem bele ( még egyszer mondom nem szerelem volt, hanem csak kedvelés) akinek be is vallottam egy karácsonykor, és ő ugyebár visszautasított aztán pedig reményt adott, hogy a születésnapján megbeszéljük a dolgot. Róla viszont tudni kell, hogy akkor élte "kurok mindenkit" korszakát, én pedig szűz voltam. A születésnapi buliján bepróbálkozott nálam, nem hagytam magam és rajta kaptam egy másik barátnőmmel amikor épp szexelni készültek.16 évesen elég nagy tragédiaként ért, és akkor megfogadtam, hogy soha az életbe nem fogok egy fiúval sem rendes vagy szerelmes lenni.A történtek után kibuktam, lelki roncs lettem,mindenkivel bunkó voltam, a szüleimmel is.Azóta már kihevertem és jóban vagyok a sráccal, fura hogy akkor milyen hatással volt rám, most meg mennyire nem bír érdekelni.)Szóval a barátnőmmel bementünk a szórakozóhelyre és ott volt a leendő barátom és a barátai.Mi elkezdtük a "csapjuk szét magunkat" akciót, és a leendő barátom óda szólt nekünk, hogy nem jösztök ide inni.Én pedig kurtán oda válaszoltam neki, "nem foglalkozok köcsögökkel".És ennyiben ki is merült a beszélgetés. Róla tudni kell, hogy irtózatosan jóképű,szexi,udvarias,barátságos és nagyon figyelmes.( A külseje,a haja kicsit világos barna de nem teljesen az,divatosan megnyírt, gyönyörű zöld szeme van kis kék árnyalatot is fel lehet fedezni benne,az arca karakteres, a szája vastag olyan csókolni való,a mosolya eszméletlenül ragadós tud lenni, a röhögése pedig, a legkomorabb embert is felvidítja, a teste izmos, de nem az a kigyúrt állat,pont tökéletes kategória). Nem is találkoztunk húsvétig, elmentem nővéremnél húsvétkor iszogatni, és át jött oda ő is a haverjaival, mert jóban voltak a sógorommal.Ittas állapotomban elkezdtem inni velük is, aztán táncolt mindenki mindenkivel. Ő elsőnek a nővéremmel táncolt én pedig kiabáltam neki, hogy pörgesse a nővérem, mert részeg és hátha kidobja a taccsot.( kicsit sem vagyok gonosz). Én a haverjával táncoltam, aztán meg vele, Istenemre mondom még mindig érzem azt a kis áramütést amit éreztem mikor elsőnek megfogtam a kezét. És onnantól kezdve nem mertem a szemébe nézni alig vártam vége legyen a zenének és mehessek haza, és elsőnek sok idő után nem akartam bunkó lenni.Mikor vége volt a zenének mondtam hogy megyek haza jöttek ők is, én rajtam csak egy hosszú felső volt, és megkérdezte, hogy nem fázok mondtam, hogy igen és oda adta a kabátját, és éreztem, hogy kezd a srác az elmémig,a szívemig férkőzni, ezért bekapcsoltam a bunkó mechanizmusomat és le büdösöztem a kabátját (pedig annyira jó illata volt), nem szólt semmit és nem vette el a kabátját bevágott egy kamu durcit és ott hagyott előrébb ment én pedig a másik két barátjával mentem, és cigiztem (igen dohányoztam 4 évig). Végül haza értem, ő az utcámba csak félig jött, igy a barátjának adtam oda kabátját, hogy adja vissza neki.Aztán mikor beértem a szobámba, gyorsan levetkőztem ágyba bújtam, és bűntudatom volt, hogy így viselkedtem vele, ezért gondoltam írok neki facebookon, hogy ne haragudjon, de nem tudtam a nevét, még szerencse, hogy a haverjának tudtam rákerestem, és közös profilképük volt, és ő irt alá, és akkor rámentem a nevére és láttam, hogy ez a srác nekem is ismerősöm, ezért gyorsan írtam neki, hogy ne haragudjon, megköszöntem a kabátot, és hogy félig meddig haza kísért.Aztán bebújtam a takaró alá, és aludtam.Másnap más sem csináltam csak vártam, hogy irjon, anyámék hiába próbáltak társalogni velem, egyszerűen nem lehetett. Aztán mikor végre irt, akkor is olyan cuki volt, nem sokat beszéltünk, mondta, hogy megy filmezni így ennyibe maradt a beszélgetés, de ameddig beszéltünk az a vigyor a képemen, kérdezik a szüleim mi van velem én meg mondtam, hogy csak viccet olvastam, és kérdezték, hogy abba pirultam el.Aztán utána minden nap beszéltünk és találkoztunk reggel a buszon, mert ahová én jártam gimibe ő oda járt ötöd évre.Aztán buszról leszállva csomót beszélgettünk a buszmegállóba, este pedig facen. Kezdtem magam beleélni és végre "boldog" voltam.A névnapomkor történt az első csókunk.Hozzá teszem totál részeg voltam életemben először és hánytam úgy, hogy ő fogta hajam és vigyázott rám.(égtem) Szülinapomkor megint sikerült kicsapni magam, és akkor megint smároltunk.Aztán jött a nyár és éreztem, hogy egyre kevesebbet beszélünk, és hogy kerüli a társaságom. Összejött egy csajjal,bennem nem túlzok ha azt mondom, hogy egy világ omlott össze.Magamban kerestem a hibát, hogy az a lány mivel jobb mint én vagyok.Csinosabb az tény és lehet még szebb is, nézőpont kérdése.Elkezdtem nagyon durván inni, és érdekes módon nagyobb lett a baráti köröm.Nem tudtam feldolgozni, hogy nem engem választott, ezért mint egy idióta érthetetlen csitri tovább kerestem a társaságát. Írtam neki facebookon volt hogy vissza írt,( akkor picit jobb napom volt) és volt hogy nem.(mélypont). Aztán próbáltam olyan helyekre menni ahol tudtam, hogy ott van, a barátnőimmel. Néztem.( nézni szabad). Aztán akkor döbbentem rá, hogy életemben először szerelmes vagyok. Képes lettem volna, bármit megtenni érte.Bárki lettem volna, csak hogy a közelébe lehessek.Aztán megkezdődött a suli (negyedik) így alkoholista lettem, minden reggel nem túlzok egy feles hubertusszal kezdtem a napot.Napközben pedig aludtam. Este pedig a szüleim vendégeknek szánt alkoholjait fogyasztottam. A szüleimnek nem tudom milyen lehetett ezt végbe nézni, de akkor azt találtam a biztos pontnak az életemben.Így teltek múltak a napjaim, aztán egyszer megpillantottam őt a gimiben, újra abba a városba kezdett el tanulni valami szakot ahol én voltam. Így minden reggel és délután láthattam.Visszább fogtam az ivászatot,csak este ittam.Aztán eljött a szalagavatóm és ahogy ott álltam az osztálytársaim mellett néztem a közönséget és az ő arcát kerestem. Kicsit szomorú voltam, mert nem volt ott, mondjuk meg sem hívtam, de akkor is jó lett volna ha ott van.Amikor lement az egész utáltam magam, hogy nem igaz, hogy ennek a napnak rólam kéne szólnia erre meg ő rajta kattogok.Este vacsora a rokonsággal, utána meg mentünk barátnőmmel bulizni az osztályomhoz.Ittam és ittam és ittam és nem voltam képes kiütni magam.Jól éreztem magam táncoltam beszélgettem, de valahogy egy részem szomorúan ült egy sarokban.Másnap reggel 6ig buliztunk. Nálam aludt az egyik fiú osztálytársam mert nem volt busza.11 körül ment a busza és oda vittük, hogy felszálljon, mikor felkeltünk.Aztán jött a szilveszter.A barátnőm nálam aludt, készültünk (ruha kiválasztás, haj, smink). Mielőtt mentünk bulizni ittunk otthon,aztán felmentünk és a barátom már totál részeg volt.Próbáltam nem vele foglalkozni ittam a kis baráti társaságommal táncoltunk, jól éreztem magam.Jött az éjfél, mindenki puszi-puszi, oda jött hozzám a barátom totál részegen szemügyre vett, hunyorított és mondta boldog újévet, az egyik puszi a szám sarkára ment.Aztán az akkori barátnőjének a barátnője nekem jött egy párszor elsőnek nem szóltam neki (véletlen) aztán már nem hagytam magam ránéztem ő meg egy "ribanccal" letudta, elborult az agyam így a hajába ragadtam a csajnak.A barátom kihivott engem és a csajt, hogy beszéljük meg, kijött velem az egyik barátnőm is, nem hagyott magamra. Ott álltunk kint négyen.Nekem magyarázkodik a megtépett csaj a barátnőm magyarázz a barátomnak, hogy egy seggfej.Aztán beküldöm a barátnőmet,mert a barátom megkért rá, aztán a "ribanc" is bement ketten maradtunk kint.Elmondta, hogy én is meg a csaj hibások vagyunk min. 5x.És mindig egyre közelebb és közelebb hajolt hozzám, én pedig nem bírtam magammal és megcsókoltam, a barátnője pedig bent volt.Aztán eltolt magától és azt mondtam neki, hogy most már semmilyen szinten nem érdekel, láttam, hogy rosszul esett neki és akkor mondta, hogy a harmadik legfontosabb lány vagyok neki.( az első a nője, a második a ribanc,a harmadik én). Bementem az este további részét végig bőgtem, aztán a barátom kezdett el majdnem verekedni egy sráccal, mert az táncolni akart a csajával.Én is ott álltam én próbáltam lefogni a ribanc nője meg csak nézte.(szánalmasan gyökér a csaj). Aztán hazamentem barátnőmmel és próbáltuk kielemezni az estét. Én pedig a számat fogva sírtam mert még éreztem a csókját. Aztán egyszer csak látom facebookon, hogy egyedül álló lett. Kb. szemem szám tátva és furdalt a kiváncsíság, hogy vajon miattam. Pót szilveszterkor reményekkel teli mentünk a barátnőmmel de ő le sem szart, összejött a ribanccal. Egyik este felmentem a szórakozóhelyre a barátnőmmel és beszélni akartam a barátommal, hogy öntsünk tiszta vizet a pohárba akar-e vagy sem.Mindezt részegen csináltam, józanon nem mertem volna. Nemet mondott, és azt mondta, hogy kitudja mi lesz egy fél év múlva. Még egyszer összetörtem, azután levegőnek vettem ha találkoztunk ő mindig udvariasan köszönt én pedig mint aki észre sem vette. Aztán kezdett az egész belülről felemészteni, így a barátnőm kitalálta, hogy csináljunk kamu facebookot és érjük el, hogy hagyja el a csajt, és a találkozóra menjek el, és mondjam neki, hogy szívás seggfej. Elsőnek hülyeségnek találtam ezt az ötletet aztán belementem. Én és a barátnőm felváltva írogatunk neki.Aztán én még jobban beleszerettem ahogy elkezdett az egész komolyra fordulni. Van két testvére a barátomnak egy fiú és egy lány általános iskolások. Velük jóban voltam, egy nap sétáltam velük a tesómnál és a kisfiú megfejelte az oszlopot kb. köpni nyelni nem tudtam, vérzett a feje, gyorsan hazavittem az anyának mentegetőztem,hogy én figyeltem rá, de nem tudom, hogy történt erre az anyja megnyugtatott, hogy ő mindig ilyen, aztán hazamentem.Aggódtam a kölyökért, így hát ráírtam a barátomra, hogy hogy van az öccse.Nem sokra rá írt is, hogy semmi baja, megnyugodtam. Aztán elkezdtünk újra beszélgetni, közben megint egyedülálló lett.Elkezdtünk sokat beszélgetni, találkozgatni.Aztán beszüntettük a kamu facebookot. Pár találkozás után, megtörtént a szüzességem elvesztése egy sportpályán, jó nem hangzik romantikusnak, de én annak találtam. Semmi más nem világított csak a hold, és éreztem, hogy senki mással nem tudnám ezt megtenni csak vele, mert még ezek után is bízom benne teljes mértékben.Aztán hivatalosan is összejöttünk.Családnak bemutatás minden volt.ííííkiderült a kamu faecbookos dolog is,de nem hagyott el, mondta, hogy tudta, hogy én vagyok.Azóta kisebb nagyobb zökkenők vannak köztünk.(veszekedés, vergődés, családi gond, egy kisebb szakítás), de nem engedjük el a másik kezét.Imádom és mással egy napomat sem vagyok képes elképzelni.Egyszerűen kiegészít. Imádom, hogy együtt élünk itt a koliba, olyan kis család feelingje van. Én főzök (néha jót,néha ehetetlent). Együtt megyünk vásárolni,együtt alszunk, együtt szenvedjük végig a szorgalmi és vizsgaidőszakot.
A vizsga időszakomról annyit, hogy 8 vizsgám volt most, abból négyet már letudtam.Szerdán egy nap lesz két vizsgám és minimális még a tudásom.Egyedül vagyok a héten a barátom már letudta a vizsgáit.Nagyon rossz itt egyedül.Pénteken lesz még egy vizsgám, aztán megyek haza.Alig várom.